Instagram Pinterest Youtube

Örömmel tölt el, ha látom, hogy a termékeimet nagyban gyártják

Beszélgetés Kryštof Nosállal

Hogyan jutott el a designhoz?
Kiskorom óta bennem volt, a szüleim a képzőművészet felé tereltek. A különböző rajzeszközök, például festőállványok, vagy ceruzatartók gyártása is tetszett nekem. Ezek tulajdonképpen az első designjaim voltak. Amikor pedig felvételiztem az iparművészeti középiskola festő szakára Uherské Hradiště-ben, fel kellett tüntetni egy pót szakot. Design-t választottam, és ott is végeztem. A professzorok már a talentum vizsgáknál felismerték, hová tartozom.

Tehát, a design szak után továbbment egyetemre is?
Igen, sikerült bejutnom a prágai iparművészeti egyetemre Michal Froněk és Jan Němeček műtermébe, ami feltehetően a legjobb volt, ami történhetett velem. Ráadásul már az elejétől konkrét cégek projektjein dolgoztunk, ami, mint kiderült, a valósággal kapcsolatos tapasztalatok megszerzése szemszögéből felbecsülhetetlen.

Már az elejétől kezdve termék designnal akart foglalkozni?
Diákként a PH5 stúdióban dolgoztam, amely főként a belső terekre összpontosított, így hát ezt a szakirányt is kipróbáltam, de rádöbbentem, hogy ez nem teljesen az én utam. Nagyon adok a részletekre és minden feladattal intenzíven foglalkozom és sok energiát viszek bele. A belső tereknél az a kár, hogy többnyire csak egy példányban készülnek. Sokkal nagyobb elégedettség számomra, amikor a termékeim nagyban, nagy szériaszában készülnek. Úgyhogy igen, hamar rájöttem, hogy termék designnal akarok foglalkozni.

Az iskola alatt kezdett együttműködni a cégünkkel is...
vana EvolutionIgen, a műteremben próbáltunk valamit kitalálni a Ravak számára és később megbeszéltük az együttműködést is. Teljesen terhelésmentesen terveztem egy kádat, amely megoldott egy olyan dolgot, ami a kádakon mindig is zavart. Ez a kád és az elülső panel közti ellentét volt, amely nem volt összhangban egymással. Másképpen akartam megcsinálni. Ezért ezt a két részt vizuálisan összekapcsoltam és létrejött egy kompakt egység. És rögtön a prezentációt követően az Evolution nevet kezdte viselni.

Ez volt számomra az első tapasztalat tömeggyártású termékkel. Nem felejtem el azt az érzést, amikor azután először láttam az üzletben. Később, amikor díjat is kapott, akkor az emberek fényképeket küldtek nekem, hogy hogyan néz ki az otthonukban.

Ma már a Ravak termékek többségének tősgyökeres tervezője. Mi az, ami ebben a témában még mindig érdekli?
Emberek, akik nem a szakmában dolgoznak, azt kérdezik, hogy mit lehet egy ilyen kádon még mindig kitalálni. Pontosan erről a kitalálásról és valami új kereséséről van szó. Minden projekt, még ha ugyanabban a szakágban is, de másról szól. És ez az, ami tetszik nekem.

Van valamilyen design álma?
Valami olyasmit szeretnék alkotni, ami nagy szériaszámban terjeszthető, akár az egész világon. De alapvetően az álmom teljesült. Olyan dologgal foglalkozom, amely örömet okoz nekem és biztosítja a megélhetésemet.