Zuhanykabin három személy számára
Mikor Bendová Alica új házba költözött, lehetőséget kapott saját maga és két kisgyereke számára egyszerre két fürdőszoba berendezéséhez. A kisebb fürdőszobába a keretmentes GlassLine kabint 120 x 80 cm méretben extra lapos zuhanytálcával javasoltuk. A zuhanyzóban így mindhárman elférnek, azonnal megszerették ezt a rituálét. A GlassLine kabin már nem található a kínálatunkban, de minden oldalról tökéletesen helyettesíti az új Brilliant zuhanykabin. A nagyobb fürdőszobába Gentiana sarokkádat ajánlottunk, amelynek víszint feletti ülőkéjét és széles peremeit, főleg gyerekei díjazták. Alica tömérdek kozmetikummal rendelkezik, melyek a Classic koncepció szekrényeiben kényelmesen elférnek.
Szemfüles megoldások
Dominika első szülei segítségével szerzett önálló lakásának fürdőszobája, mindössze 5 m2 volt, így az új tulajdonosnak egészen a legapróbb részletekig mindent jól át kellett gondolnia. A különféle gyártók termékeinek rizikós kombinációja helyett a mi Rosa 95 koncepciónkat választotta, mellyel nemcsak a fürdés, de a zuhanyozás kérdését is könnyedén megoldotta, ezenfelül pedig bő rakodótér állt a rendelkezésére. “Az tetszett legjobban a Rosa koncepcióban, hogy nem kellett azon töprengeni, mi hiányzik még, mivel a koncepció mindent tartalmazott, amire szükségem volt a kádtól kezdve a mosdón, bútorokon keresztül egészen a legapróbb részletekig, mint például a csaptelepek, szifon, zuhanyfej vagy épp a gégecső.”
LoveStory a tetőtérben
Egy háromszáz éves vidéki ház tetőterében egy 18 m2 nagyságú tér rejtőzött, melyből végül egy nagyméretű fürdőszobát alakítottak ki. A tulajdonos kiválasztotta a RAVAK márka LoveStory kádját, amely leginkább nagysága, két ember kényelmes fürdésének lehetősége és érzelmes kialakítása miatt érintette meg. Később jelentkezett a Szép Lakás magazin által meghirdetett versenyre, ahol a RAVAK és a RAKO márka révén átalakítják a már meglévő fürdőszobát. Ezt végül meg is nyerte. Tehát a LoveStory kád mellé méretre gyártott Walk-In zuhanykabint és a hozzá illő Chrome öntött műmárvány zuhanytálcát kapott.
Akár egy sündisznó a ketrecben
Szinte lehetetlen volt mozdulni a kisméretű fürdőszobában elhelyezett sarokkádtól. De mivel a tulajdonos nem szeretett volna megválni a fürdés adta élvezetektől, nem volt más választás mint az egész teret átalakítani. A Marianna Otthona magazin tervezőjével összedolgozva az Avocado koncepció kádjának és mosdójának használatát ajánlottuk, melyeket kifejezetten kis fürdőszobákba terveztek. A mosdó a kád lábrésze felé rögzítődik, így nem vesz el felesleges helyet és elegendő mosdóteret biztosít. A fehér csempék fa hatású barnára cserélése kellemesebbé és melegebbé varázsolta a fürdőszoba légkörét. A RAVAK márka Chrome csaptelepei (mosdó- kádcsaptelep) pedig optikailag harmonizálják a fürdőteret.
Különleges követelmények
Egy mozgássérült számára igazi kihívás a kerekesszéken való közlekedés elsajátítása, ezért úgy gondoltuk, hogy egy komplett egyeditervezésű zuhanykabin összeállításának megmérettetése ezzel ellentétben teljesmértékben elhalványul. Kiindulópontunk a Langer család követelménye volt, miszerint zuhanykabinnal pótoljuk a kád helyét, amely már nem felel meg mozgássérült lányuknak. A további követelmény, hogy a zuhanyajtó befelé nyíljon és hogy elegendő szélességű belépést biztosítson a kerekesszékkel való mozgáshoz. A Chrome zuhanyajtó, amelyet 80 és 90 cm szélességben kínálunk, és fix oldalfal segítségével egy 186 cm extra szélességű zuhanykabint hoztunk létre. Nem egész két hét alatt megszületett egy komplett egyedi megoldás, amely sem katalógusunkban, sem pedig az online konfigurátorban nem található. Zuhanyajtó és fix oldalfal közvetlen összekapcsolódásán alapuló megoldás - általában klasszikus derékszög alakban kapcsolódnak össze. Ezáltal a Terézkének szánt zuhanykabin kényelmes, nagyjából 82 cm szélességű belépést biztosít és kérésüknek megfeleően a zuhanyajtó kifelé és befelé is nyitható. Annak ellenére, hogy az ilyen nagyméretű zuhanykabin a szélessége minden centiméterével masszívabb, mégis légiesen könnyed hatást gyakorol. Ez az edzett biztonsági üveg hatalmas lapjainak köszönhető, melyekkel a családnak semmilyen gondja nem akadt. Az RAVAK AntiCalc® technológiával kezelt üvegfelület meggátolja a vízkőképződést, ezáltal az üveg nem szennyeződik olyan könnyen és nem igényli a mindennapos karbantartást.
A zuhanykabint rozsdamentes zuhanyfolyókával egészítettük ki, amely érvényesülni hagyja a kerámia padló szépségét emellett biztosítja az elhasznált víz kényelmes elvezetését. A Langer család zuhanyzozáskor esőztető és kézizuhanyfej közül választhat.
Hogy az egész fürdőszoba harmonizáljon, ugyanabból a koncepcióból választottuk ki a mosdót és a csaptelepet is. Az öntött műmárvány mosdónak egyszerű, letisztult a formája ugyanakkor nagy a mosdó- és rakodótere. Langerék a klasszikus mosdócsaptelep helyett a Chrome koncepció mosogatócsaptelepét választották. Ezáltal kényelmes hely alakult ki a kézmosáshoz, amit Terézke kerekesszékből is jól kihasznál. Ugyanebből az okból nem ajánlottuk a mosdó alatti szekrényt, ami viszont akadályozta volna Terézke hozzáférését a mosdóhoz.
A zuhanykabint rozsdamentes zuhanyfolyókával egészítettük ki, amely érvényesülni hagyja a kerámia padló szépségét emellett biztosítja az elhasznált víz kényelmes elvezetését. A Langer család zuhanyzozáskor esőztető és kézizuhanyfej közül választhat.
Hogy az egész fürdőszoba harmonizáljon, ugyanabból a koncepcióból választottuk ki a mosdót és a csaptelepet is. Az öntött műmárvány mosdónak egyszerű, letisztult a formája ugyanakkor nagy a mosdó- és rakodótere. Langerék a klasszikus mosdócsaptelep helyett a Chrome koncepció mosogatócsaptelepét választották. Ezáltal kényelmes hely alakult ki a kézmosáshoz, amit Terézke kerekesszékből is jól kihasznál. Ugyanebből az okból nem ajánlottuk a mosdó alatti szekrényt, ami viszont akadályozta volna Terézke hozzáférését a mosdóhoz.
Harmadszorra mindenből újat
A történet kezdetét a véletlen és egy konyhai edénykészlet teremtette, amelyet Lenka nemrég vásárolt, amely mellé bónuszként a Szép Lakás magazinját kapta, amiben felfedezett egy olvasóknak szánt versenyt. Úgy döntött szerencsét próbál és lefotózta a panellakás fürdőszobáját, toalettjét és konyháját. Jedličková asszonynak nem volt elég pénze az átalakításra és valójában kedve sem volt a meglévő létesítmény megváltoztatásához. Mindössze két évvel ezelőtt költözött a 60-as évek végén épült panellakásba. Elégedett az első emeleti 2+1 szobás lakással, amely rekonstrukció előtti egyetlen hátránya a csaknem ötven éves téglafalat imitáló tapétával borított formica dekorlemezei voltak. De a törött tartólába miatt folyton billegő kád vagy a megrepedt tartályú WC is már mind maga mögött hagyta legjobb időszakát. “Néha versenyzem, és mikor elfelejtkezem róla, akkor nyerek. Harmadik próbálkozásom volt, más magazinokban is jelentkeztem versenyekre. Nem hittem, hogy megnyerem. Két hónappal később telefonáltak a szerekesztőségtől és bejelentették a győzelmemet. Ekkorra már teljesen megfelejtkeztem a versenyről.” meséli Lenka. A Chrome koncepció széleskörű kínálata lehetővé tette annak a berendezésnek a kiválasztását, amely számol a kis hellyel és mindenközben harmonizál. Például a Chrome termékcsaládot jelképező ovális elem visszatükröződik a mosdószekrényen és a tükrön is. A RAVAK gyártó a Blix termékcsalád tolóajtós zuhanykabinját ajánlotta, mivel a Chrome koncepció nyílóajtós változata alkalmatlan lenne a kis fürdőszobába. Legvégén a győztes katalógusunkból kiválasztotta a számára megfelelő csaptelepet esőztető és kézi zuhanyfejjel.