Instagram Pinterest Youtube

Praktikus és átgondolt fürdőszobatervezés Török Bernadett lakberendezővel

Dátum: 21.7.2021
A RAVAK szakemberei, mint a fürdőszoba-felújítás specialistái, négy különböző méretű koncepcióval készültek az otthonfelújítókat segítve. Mai írásunkban a Rosa fürdőszobacsalád termékeiből megtervezett fürdő kerül bemutatásra, de mondja el a tervező maga, Török Bernadett, hogy milyen gondolatok, tervek alapján alkotta, kreálta meg ezt a gyönyörű és praktikus fürdőszobát.

Az otthonfelújítási támogatás egy olyan egyedülálló segítség, amellyel a családok meglévő otthonukat tudják szépíteni, bővíteni, korszerűsíteni. Az vissza nem térítendő állami támogatás minden olyan munkálatra fordítható, amely egy otthon felújításánál adódik, így például a fürdőszoba felújítására is. Éppen ezért a magyar fürdőszobai berendezés és kiegészítő piac meghatározó szereplőjeként segítünk a fürdőszobafelújítás előtt állóknak!

 

Négy olyan komplex fürdőszobai megoldást dolgoztunk ki, melyek átgondoltak, a mai trendeknek megfelelnek, illetve könnyen megvalósíthatóak és hozzájárulnak ahhoz, hogy a családok bátran belevághassanak a felújítási munkálatokba, ezáltal igénybe tudják venni az otthonfelújítási támogatást! Ezúttal a 4,6 négyzetméter alapterületű praktikus és a legapróbb részletig átgondolt fürdőszobáról beszélgetünk Török Bernadett lakberendezővel, a szóban forgó helyiség tervezőjével.

 

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy egy kis méretű fürdőszoba is lehet felhasználóbarát és stílusos egyszerre?

 

A válasz természetesen igen, kellő szakértelemmel és tapasztalattal egy előnytelen adottságokkal rendelkező helyiségből is ki lehet hozni a maximumot. Erre tökéletes példa a RAVAK négy fürdőszobai megoldása is, melyek egytől-egyig felhasználóbarátak és stílusosak, függetlenül az alapterülettől!

 

A beszélgetésünk főszereplője egy 4,6 négyzetméteres fürdőszoba, melybe Magyarország legkedveltebb RAVAK kádját választottad. Miért döntöttél a népszerű Rosa 95 kád mellett?

 

Elsősorban a rendkívül praktikus aszimmetrikus forma miatt választottam. Ez a kádtípus félúton van a szögletes és a sarokkád között, belső tere meglepően tágas, mégsem foglal nagy helyet, kádparavánnal kiegészítve pedig akár zuhanyozásra is alkalmas lehet! Mindemellett pedig szép, íves vonalvezetése van, amely tökéletesen passzolt ebbe a fürdőszobába.

 Rosa fürdőszobai koncepció megoldás

 

Színvilágát tekintve ez a fürdőszoba igazán visszafogott, a fahatású burkolatválasztással pedig a kis alapterület ellenére kellemes szoba jellegű hangulatot teremtettél. Hogyan befolyásolta a szín- és anyagválasztást a fürdőszoba mérete?

 

Kis fürdőszoba esetén mindig világos színekben gondolkodom, hiszen a visszafogott árnyalatok optikailag tágítják a teret, ezért választottam ezeket a csempéket. Azonban érdemes szót ejteni a 3D hatású dekor faliburkolatról, amely megtöri az egyszínű, világos burkolatok egyhangúságát és egy kis játékosságot, izgalmat visz az enteriőrbe. A fahatású padlóburkolattal pedig éppen az volt a célom, amit te is megfogalmaztál, melegséget szerettem volna vinni a helyiségbe, örülök, hogy szerinted is kellemes szoba jellegű hangulatot sikerült teremteni.

 Átlagos méretű fürdőszoba megoldás RAVAK termékekkel

 

A színek mellett vannak olyan alapszabályok, irányelvek, amelyeket fontos szem előtt tartani? Mit tanácsolsz azoknak, akik például egy panel fürdőszobát szeretnének felújítani?

 

Nincsenek kőbe vésett szabályok, minden fürdőszoba más és más. Nekem, mint tervezőnek pedig az a feladatom, hogy az adott helyiségből a lehető legjobbat hozzam ki. Nehéz válaszolni arra, hogy mit tanácsolnék. Ez egy elég összetett kérdés, de talán azt emelném ki, hogy a kis méretű fürdőszobák esetén van csak igazán szükség szakértő segítségre, valakire aki a kicsiből nagyot alkot. Így azt tanácsolom minden felújítónak, hogy bátran kérjen segítséget és/vagy használjanak olyan, mindenki számára elérhető, ingyenes lehetőségeket, mint a RAVAK komplex fürdőszobai megoldásai, ezekből rengeteg hasznos ötletet lehet gyűjteni.

 A Rosa fürdőszobai család kiváló megoldás minden fürdőbe

 

Bár a kérdések végére értünk, azért tartogatunk még hasznos információkat, amennyiben kíváncsi vagy a blogposztban szereplő fürdőszoba alaprajzára és a felhasznált termékek listájára, akkor kattints ide!