Youtube Instagram

2+1 szobás panellakásba új fürdőszobát? - A Chrome-mal megoldottuk!

Dátum: 7.6.2018
A fürdőszoba megtervezése és ideális berendezése mindig komoly feladat elé állítja még a szakembereket is, nem hogy az egyszerű “földi halandót”, aki nem szeretne mást, mint élvezni a fürdőben eltöltött perceket. Így volt ezzel Lenka is.

Ezúttal cseh vásárlónk fürdőszobáját mutatjuk be Önnek, amely ékes példája annak, hogy kis alapterületen is lehet “csodát tenni” a megfelelő szakértelemmel és persze szaniterekkel. Tartson velünk ezúttal is!

Lenka fürdőszobáját a Chrome koncepció darabjaival és egy Blix zuhanykabinnal rendeztük be.

Lenka fürdőszobájának felújítása - bármilyen meglepő is - egy új konyhai edénykészlettel kezdődött, amelyhez megkapta a Szép Lakás magazint. Ebben fedezett fel egy olvasóknak szánt versenyt, amelynek fődíja a fürdőszoba szakszerű felújítása volt, amely különösen jó lehetőséggel kecsegtetett a számára, hiszen sem elegendő pénze, sem pedig kedve nem volt ahhoz, hogy egyedül vágjon bele egy ilyen nagy feladatba. Na de mégis, milyen lakásról van szó, amellyel megnyerte a felújítást?

A Chrome tükör és mosdó, valamint fürdőszoba szekrény tökéletes harmóniát alkot a fürdőben.

Lenka a jelentkezése előtt mindössze 2 évet töltött a ‘60-as évek végén épült panellakásban. Elégedett volt az első emeleti 2+1 szobás lakással, amelynek csak egy, számára kifogásolható helyisége volt csupán: a fürdőszoba. A rekonstrukció előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a csaknem ötven éves, téglafalat imitáló, tapétával borított formica dekorlemezek ideje lejárt. Új megoldásokra van szükség! De nem csak a burkolatot, hanem a fürdőszobabútorokat és szanitereket illetően is. A törött tartólábú, folyton billegő kád - amelynek helyére Blix zuhanykabin került - és a megrepedt tartályú WC is cserére szorult.

A törött lábú kádat helytakarékosabb és praktikus kialakítású Bliz zuhanykabinra cseréltük, amelynek tolóajtós verzióját választottuk közösen.

Lenka számára a Chrome koncepció széleskörű kínálata tette lehetővé, hogy régi fürdőszobája új pompájában tündököljön. Ennek a közel 50 darabból álló, különösen részletesen kidolgozott Chrome koncepciónak köszönhetően a felújítás után Lenka a rendelkezésére álló kis teret is praktikusan berendezhette szakértői segítséggel. A szaniterek harmóniája teljesen új, hangulatos helyiséggé változtatta a fürdőt. A termékcsaládot jelképező egységes, ovális elemek visszatükröződtek a mosdószekrényen és a tükrön is.

A Chrome szaniterek ovális elemei kellemes összhangot csempésznek még egy kis fürdőszobába is.

De helyet kapott benne egy Blix negyedköríves, tolóajtós zuhanykabin is, amely egyszerre helytakarékos és kényelmes zuhanyzást biztosít. Az élményt a megfelelő csaptelep koronázta meg: Lenka kiválasztotta a számára megfelelő, állítható zuhanyoszlopot kézi zuhanyfejjel és esőztetővel.

A Blix zuhanykabinba állítható zuhanyoszlop került esőztetővel és kézi zuhanyfejjel. Így maximálisan komfortos a zuhanyzás!

A zuhanyoszlop előnye, hogy az esőztető zuhanyfej magasságát nagyon könnyedén, akár egy ujjal is be lehet állítani, illetve az, hogy a zuhanyoszlop bejövő tömlője egyszerűen csatlakoztatható a már meglévő zuhany-, kád-, termosztátos, vagy falba süllyesztett csaptelephez (falba süllyesztettnél fali kiálláshoz), éppen ezért telepíthető kádhoz a falra vagy zuhanysarokba is. Lenkánál így nem csak a csaptelep, hanem minden fontos részlet a helyére került. A tortáról nem is beszélve… :-)

Lenka örömmel fogadta a fürdőszoba felújításának végeredményét.Az elkészült fürdőszobát egy helyes kis tortával ünnepeltük meg.

Tartson velünk a jövő héten is és addig is kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!