RAVAK Kádak és zuhanykabinokSuperbrands 2011

 

Superbrands 2011

Díjazták a minőséget.


Idén hetedik alkalommal ítélte oda a Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága a Superbrands díjakat.

Az elismerés megmutatja, mely márkák szolgálhatnak példaként azon hazai piaci szereplők számára, amelyek fejlődni és tanulni szeretnének a jövőben a márkaépítés tekintetében. Hisszük, hogy a minősítés, amelyet márkánk elnyert, nemcsak biztonságot, de garanciát is nyújt vásárlóinknak, partnereinknek mindennapi választásukhoz.

A díj olyan pozitív visszajelzés brandünkről, amely szakmai alapon emeli ki a legjobbakat. A díjat odaítélő zsűri az ágazat elismert szakembereiből áll, akik döntésükkel tanúsítják márkánk eddigi sikerességét. A jelölés kizárólag szakmai szempontok alapján történik, hiszen sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet az elismerésre.


A Magyarországon hét éve működő Superbrands program mellett 2008-ban először indult el a nemzetközi piacon már évek óta meghatározó Business Superbrands program. A Business Superbrands az üzleti szektor (B2B) márkáinak legkiválóbbjait mutatja be, azaz olyan magyarországi cégeket, illetve márkákat, amelyek nem elsősorban a fogyasztókat, hanem vállalkozásokat, szervezeteket szolgálnak ki.

A bizottság elé kerülő lista a Dun&Bradstreet adatbázisa alapján, továbbá a legjelentősebb hazai szakmai szervezetek és szövetségek ajánlásainak figyelembevételével jött létre. Ebbe a mintegy 3000 márkát/céget tartalmazó listába egyaránt beletartoznak a legnagyobb nyereségű hazai cégek csakúgy, mint – az egyes szektorok iparkamarái, egyesületei, szakmai szervezetei által javasolt – kisebb vállalkozások, melyek az üzleti élet kiválóságainak számítanak.  (A Superbrands-ről bővebben: www.superbrands.hu)


A Superbrands és Business Superbrands 2011 díjakat a RAVAK Hungary Kft. kimagasló elismerésként könyveli el az elmúlt évek konzekvens márkaépítése folytán, melyet nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon kiemelt fontossággal kezel. A díjak odaítélése megerősíti, hogy a RAVAK egy erős és megbízható márka, kiváló termékekkel, ötletekkel, megoldásokkal. Ezen lehetőségek kiaknázásával a partnerek segítséget kapnak a legjobb beruházási döntések meghozatalában.

A RAVAK nemzetközi és hazai tekintetben is a piacvezető vállalkozások közé tartozik a fürdőszobai termékek, rendszerek területén. A RAVAK olyan, saját termékeket előállító, logisztikai szolgáltató vállalattá nőtte ki magát, amely ügyfeleinek átfogó termékpalettát kínál zuhanykabinokból, zuhanytálcákból, fürdőkádakból, hidromasszázs rendszerekből, valamint mosdókból, csaptelepekből, fürdőszobai elektronikából és fürdőszobabútorokból, tehát a fürdőszoba teljes vertikumára kiterjedő szolgáltatásokat nyújt.


A cég eladási adatait figyelembe véve jelenleg a magyarországi fürdőszoba piac - új építések és felújítások - mintegy 15-20%-ába szállít be, azaz meghatározó szereplő a piacon. Épp ezért a RAVAK Hungary Kft. felelős termékeinek hosszú távú biztonságáért, szolgáltatási hitelességét védi, kapcsolatait a legmagasabb szinten kezeli és ápolja.

Továbbra is ennek mentén kívánunk üzleti partnereinkkel, ügyfeleinkkel is együttműködni, megadni az ehhez tartozó kereteket. Javasoljuk, hogy forduljon bizalommal munkatársainkhoz, vegyen részt szakmai programjainkon, ismerje meg legújabb termékeinket, éljen szolgáltatásainkkal!

Üzleti sikereket kívánva napjaink változó gazdasági környezetében,

tisztelettel,

Vajányi László
cégvezető


© 2004-2012 RAVAK Hungary Kft.