RAVAK Kádak és zuhanykabinokSuperbrands 2011

 

Sajtóinformációk

RAVAK BUSINESS CENTER A Beruházóról: A cseh tulajdonú RAVAK Hungary Kft. 1999–ben lett alapítva és ma már meghatározó szereplője a hazai szaniter piacnak. Anyavállalata az 1991–ben alakult RAVAK Rt., mely Közép – Európa egyik legnagyobb fürdőszobai termékeket gyártó vállalata. A részvénytársaság két fő tulajdonosa a Vařeka és Kreysa család. A részvénytársaság nemzetközi ingatlanfejlesztései a leányvállalatai által kerültek megvalósításra. 
A Beruházásról:A RAVAK Hungary Kft. korábbi telephelye a Miskolci utca 157. szám alatt volt, ahonnan egy ott tervezett ingatlanfejlesztés miatt új telephelyet kellett keresnie. A cég ragaszzkodott Zuglóhoz, ahol számukra kedvező közlekedési feltételek voltak, valamint döntő szempont volt a városközpont és az autópálya közelsége. Így döntött az egykori Merkur autókereskedői telephely megvételéről. A meglévő ingatlant felújították és folytatták tevékenységünket. Folyamatosan fejlődő kereskedelmi eredményeik szükségessé tették az irodahelyiségek és a raktár bővítését. Ebből az indíttatásból kifolyólag 2004–ben az anyavállalat úgy döntött, hogy a telken a rendezési terv által megengedett legnagyobb kihasználtság szellemében induljon el a tervezés. 2006. júniusában elkezdődött Eszenyi Ákos (Felvidéki Építész Műhely Kft.) tervei alapján az építkezés, melyet a METO Építő ZRt. kivitelezett. Mintegy 2,4 mld forint értékben felépítésre került a 14.500 m2 területű kereskedelmi központ, melyben helyet kapott a kereskedelmet kiszolgáló modern, 950 m2–es RAVAK raktár, 400 m2-en irodák, bemutatóterem, valamint további bérleményként értékesített 2000 m2 kereskedelmi-, vendéglátó egységek és 6000 m2–en, 3 szinten elhelyezkedő irodahelyiségek. Az épület érdekessége a mintegy 1300 m2 zöldtető az épület tetején, mely a beépítés miatt került kialakításra.
A megnyitóról:Az ingatlan ünnepélyes átadása 2008 október 3-án volt, melyre Jaromír Plísek - cseh nagykövet úr, Szűcs István zuglói alporgármester úr, a cég tulajdnonosai, illetve ügyfelei részvételével került sor.  
Bérlők: 
  • RAVAK fürdőszobai bemutatóterem
  • SYKORA konyhastúdió
  • VIRÁGSZEM Kft– virágkereskedés, lakásdekoráció
  • VS Fürdőszoba szalon
  • CENTRÁL ételbár
  • DEKOPACK bor-ajándék szaküzlet
  • EVITA kávézó
  • SCI Network Távközlési és Hálózatintegrációs ZRt.
  • DSS-MP Magyarország Kft. – automata parkolórendszerek
  • AMPCO Metal Kft. – ipari rozsdamentes termékek kereskedelmi képviselete
  • KOONSYS Távközlési Kft.
  • ECEBD, H&H Plastholding Kft. – műanyagipari tanácsadás
  • TAKÉPSZOLG Bt. – takarítási szolgáltatások
  • CORTESIA Kft. – rendezvényszervező
  • AEROTRADE Klíma és Fűtéstechnikai Kft.
  • HIDROTECH-ALFA Kft. – mélyépítési-, földmunkák kivitelezése
  • COMBASE Számítástechnikai Szolgáltató Kft.
  • D.R.S. Kft. – internet, marketing szolgáltatások
  • BRÜSSZEL CENTER Pályázatíró Kft.
  • NEXT STEP Marketing Kft. – marketing tanácsadás
  • MEMOLUX Kft. – könyvelő iroda
  • M-AUDIT Kft. – könyvvizsgáló iroda
  • CREDIT & DEBIT Kft. – könyvvizsgáló iroda
  • INVENTIS Kft. – üzleti software szaktanácsadás
  • BOOSTER SUN Kft. – bútor szakkereskedés
  • TOP TRADE Kft. – szőnyeg és melegburkolatok szakkereskedése
  • HEILING MÉDIA Kft. – az ElektroNet és A Földgömb lap kiadója
 
 
Összesített adatok:
  • Beruházó:                     RAVAK Hungary Kft.
  • Generál tervező:            Eszenyi Ákos (Felvidéki Építész Műhely Kft.)
  • Generál kivitelező:         METO Építő Zrt.
  • Műszaki ellenőr:            Vörös Csaba és Lahita Erzsébet
  • Építmény területe:         14430 m2
  • Beruházás kezdete – befejezése:           2006 június – 2008 július
  • Beruházás értéke:         2,4 mld Ft.

Vajányi László - cégvezető, 2008. október 3.


© 2004-2012 RAVAK Hungary Kft.